Van úgy, hogy tavasszal megfázik az ember. Süt a nap, napszemű a homlokon, vigyorog egy szál pólóban, a fülében éppen Mike Patton üvölt/nyarvog/énekel/hörög (kívánt rész aláhúzandó). Így persze, hogy nem veszi észre senki, hogy csak tizenkét fok van, nem huszonöt, mint ahogy az érződik. A költségvetést kímélendő (az államit és a sajátot egyaránt), gyógyszerek helyett jönnek a házi praktikák: házi pálinka, na meg a házi húsleves. Életem levese - azaz a legkedvencebb levesem - az orja leves, de most olyan szép csontos csirkemellet láttam, hogy nem hagyhattam ott. Így lett most ez a csirkehúsleves a gyógyító.

• 1db csontos csirkemell
• 3 gerezd fokhagyma
• 2 szál sárgarépa
• 1 szál fehérrépa
• 1 db karalábé
• 1 kis fej lilahagyma
• 2 marék zöldborsó
• 1 marék zellerzöld
• 10 szál friss kakukkfű
• 6-8 szál sáfrány
• 1 csomag cérnametélt
• só, bors

Húslevest főzni nem azért tart sokáig, mert bonyolult, hanem mert lassan kell forralni, csak gyöngyözve, sok idő alatt adja ki a hús azokat az ízeket, amit annyira szeretünk ebben az ételben.

Így hát a húst teszem fel legelőször, csak úgy magában, meg egy jó adag sóval és kevés szemes borssal. Persze nem egyben pakolom bele a lábos hideg vízbe a mellet, hanem hosszában ketté, majd mindegyik felet még háromba csattintom a nagy késemmel. Így hagyom nagy lángon felforrni, majd közepesen gyöngyözni úgy másfél órát.

Közben bőven van időm a zöldségeket megpucolni, feldarabolni. A lilahagyma mehet is rögtön egészben a levesbe, a fokhagyma gerezdekkel együtt.

A Faith No More nekem mindig egy jojó zenekar lesz. Nem csak azért, mert ha kérdezik tőlem, milyen zenekar ez a FNM, akkor azt válaszolom, hogy jó-jó, hanem mert van amikor hallani sem bírom őket, máskor meg bekattan és napokig nem megy más az iPodon, csak az Angel Dust, a King for a day meg a többi album dalai. Így jojózik a játszási listámon a friscói társaság.

Sokáig egy számos zenekar voltak számomra, nyilván az MTV-n annak idején minden órában eljátszott Easy-t ismertem tőlük, amivel nagyon meg voltam elégedve, de valahogy nem kerestem utánuk. Aztán az első CD-m (na jó, lehet, hogy a második volt), a Navity In Black - egyébként Black Sabbath tribute - albumon lévő War Pigs "számuk" miatt már kezdtem elismerni őket... Remélem nem olvassák ezt a bejegyzést, mert biztos idegesek lennének, hogy két feldolgozás volt az, ami miatt hallgattam őket anno.

Tavaly aztán letették nálam a névjegyüket az igazán nagy zenekarok fiókjába, akkor láttam őket Pozsonyban, őrült showt adtak a csupa fehérbe borított színpadon. Úgyhogy nekik is érik egy válogatás-kazi, amikre olyan számok kerülnek fel, mint a Caffeine, Ashes to Ashes, Falling to Pieces, Midlife Crisis, Easy (Lionel Richie cover), War Pigs (Black Sabbath cover), Superhero, Be Aggressive, Last Cup of Sorrow.

Másfél óra után a borsó kivételével beledobom a levesbe a zöldségeket és hagyom tovább gyöngyözni még vagy háromnegyed órát. Mivel általában nem hajnalban teszem fel a levest, ilyenkor már szorít az idő, és kezdek éhes lenni. Márpedig éhes fickó nem túl jó parti, de ha még meg is van fázva... Szóval lehet, hogy lecsípek öt-tíz percet, max egy kicsit feljebb tekerem a gázt és akkor fél óra múlva beleteszem a tésztát. Ja, és persze a zöldségekkel együtt fűszerezem a levest: még só, a zellerzöldje mellé mennek a kakukkfű kis ágai is, meg a sáfrány - attól lesz szép, pirosasan aranyló színe a levesnek.

Ilyenkor kell egy kicsit koncentrálni, főleg, ha nem a kis kiszerelésű tésztát veszi az ember. Csak hogy ne járjon úgy, mint én: az egész, fél kilós kiszerelésű cérnametélt csomag a forrón bugyogó levesbe csusszan egy pillanat alatt... Szóval figyelni kell, vagy inkább kézbe kivenni és azt a levesbe szórni, ha nem tésztalevest akar a szakács. Mondjuk én speckó pont rengeteg tésztával szoktam enni a levest, úgyhogy nem bánkódtam a baleset miatt...

Az öt perces tésztafőzés felénél beleszórom a borsót is, épp, hogy megmelegedjenek, hadd maradjanak roppanósak. 

Sok-sok szárított chilivel eszem, (van, hogy még erőspistával is) meg vagy két tányérral. Főétel nem is szükséges, a dupla tányér forró leves után, főleg annyi tésztával, amennyivel én eszem, nem is kívánok mást, csak egy óra szundit...

Aztán másnap megint lehet enni egy nagy adaggal belőle, akár a gyorsforralóból, mint ahogy én is tettem a képek tanúsága szerint is. Két nap leveskúra után nekem valahogy el szokott illanni a náthám. Vagy csak már nem zavar úgy...

Legyél te is #gasztrocker, itt: www.facebook.com/rockandchili 

Felkutattam pár képet a pozsonyi koncertről is, nehogy kimaradjon bárkinek ;)