Almavirág * Alföld * Gulyás
... avagy Derecskén van az Alföld (egyik) közepe!
Itt az új #naezkafa poszt, az oldtime rokkendroller Kiss Ákos billentyűzetéből. Nekem csorog a nyálam, szerintem nektek is fog, olvassátok csak:
Az elmúlt években (évtizedekben) a hazai vendéglátást egyre nagyobb mértékben érték el a különböző nemzeti konyhák, és a trendi fúziós gasztro. Ez persze örömteli, én is imádom a japán és az indiai konyhát, és remek kísérleti fogásokat is szoktam fogyasztani. A debreceni éttermek ezirányú kezdeményezéseinek nagy örömmel voltam önkéntes kísérleti alanya, de most nem erről szól, hanem a hagyományos alföldi konyha retrójáról.
A derecskei Almavirág Étteremben jártunk.
A Derecskei Alma egy Debrecentől 20 kilométerre lévő családi gazdaság, akik kezdetben almából készült kézműves termékekkel (alma-és céklalé, lekvár, később pálinka) jelentek meg a piacon, majd a remek minőségnek és ügyes marketingnek köszönhetően tudtak bővülni, így felkerült a listára a Derecskei Fenséges termékpaletta (zakuszka, és a padlizsánkrém).
Így szinte észrevétlenül lettek az kelet-alföldi térség egyik nagyvállalkozása, és a nemzetgazdasági helyi motorja. Ez önmagában szimpatikus és szerethető sikersztori, jó magam e miatt is döntöttem rendszeresen a termékeik vásárlása mellett.
A helyi gazdák termékeire épülő, fenntartható gazdaság jegyeit magán viselő történet azonban most teljesedett ki igazán: a közelmúltban megnyílt a cég égisze alatt az Almavirág Étterem, Derecskén, egyfajta útszéli csárda feelinget hozva.
Zene: egy halvacsora ajánlásához betehettem volna a Fish! zenekartól bármit, de a Tankcsapda Alföldi gyerek című dala is stílszerű lenne… de nem. A roppant fiatal és roppant szimpatikus debreceni pop-punk csapat, a Bad Habit új dalában, a Csavargó című tételben igen jól fogta meg az „alföldi életérzést”. Ennek köze lehet egy bizonyos Petőfi Sándor nevű úrnak, aki errefelé született Petrovics néven, és rímfaragással ütötte agyon néha az időt. Az ő két költeményéből gyúrták össze a dalszöveget a Bad Habites srácok,a refrént pedig ők maguk költötték mellé hasonló stílusban.
A hely étlapját az érkezés alatt megnézve is szembejött a helyi alapanyag/lokálpatriotizmus/abból főzünk, amink van gondolat – és éppen ez az, ami szimpatikussá teszi a helyet.
Bár van néhány „modernebb” tétel a menüsorban (pl. Lazac karfiolpürével, kukoricával mascarpone mártásban), de alapvetően és döntő mértékben a hajdúság hagyományos ételeit kínálja a hely. A Marhapofa Retro Slambuccal, a Körmös Pacal, Komfitált kacsacomb káposztás derelyével mind nagyon vonzó tételek voltak, elég nagy gondot okozott ennyi finomság közt a választás.
Elsőként egy hagyományos Babgulyást választottam, ha már úgy is a hagyományos alföldi konyha remekei miatt jöttünk ide. Ez egy remek választásnak bizonyult: a gulyás olyan volt, amilyennek lennie kellett, megállt benne a kanál, és a teljesen elvárható tartalom (zöldségek, galuska, bab, és persze rengetek füstölt hús és csülök) volt benne, a só-bors-paprika fűszerezés szentháromságát konzervatívan betartva. Nincs flikk-flakk, újítás, indiai fűszerkeverék, meg fitness felpuhítás. Csak hagyomány és minőség. Ja, és a mellé felszolgált kenyér gyanúsan tömör és omlós volt, így muszáj voltam megkérdezni a pincért, hogy a kenyér is itteni sütés-e. Igen, az… :-D
A leveskínálat egyébként nagyrészt a húsleves-gyümölcsleves-gulyás klasszikusait idézték meg, egyetlen, ettől elütő tétel a chedar sajtos csirkeragu leves volt. A párom ezt választotta, és szintén nem lett belőle mellé nyúlás. A hagyományos zöldséges-húsos ragulevest egy kis sajttal megbolondítva igazán selymessé és bőven tartalmassá tudták varázsolni, egy kis mediterrán ízvilágot varázsolva ezzel az Alföldre.
A főétel kiválasztása, mint írtam, nehézségbe ütközött, így végül „kompromisszumos megoldásként” egy kétszemélyes Hortobágyi Haltál mellett döntöttünk.
Ez tartalmazta az errefelé szintén hagyományosnak mondható rántott pontyszeleteket, az egészben sült pisztrángot, némi haltepertőt, és egy kis tempurában sült halfilét-valamint az ezekhez szánt igen bőséges köretet, ami sült burgonya, rizs, és párolt zöldség elegyét jelentette.
Minden tétel remekül volt elkészítve, a rántott ponty ropogósra sült, durva szemcsés prézliben forgatva, az apróra sült haltepertő, és életem legjobb sütési arányú pisztrángja.
A bőséges, két fogasos vacsora után erősen gondolkoztunk a desszerten, de meggyőztük magunkat, mivel mégiscsak ünnepelni voltunk ott (házassági évforduló), egyszer élünk, és még nem is ettünk semmit, ami almás, pedig itt illik.
A hely specialitását az egyszerű elnevezésű Almás Sütit választottuk, ami azonban sokkal több, mint elsőre gondolna az ember: a klasszikus meleg, rácsos keltésztában sült fahéjas almapüré a legszebb karácsonyi hangulatot idézi már az illatával is (hát még az ízével), de a séf semmit nem bízott a véletlenre: egy kis pohárka madártej, és egy kis robbanós cukorkával spékelt vanília fagyival elég viccesen lehet lefojtani a sósabb tételeket.
Egy nagyon fontos dolog kimaradt: az ital. Az Almavirág bőséges italkínálattal rendelkezik mind alkoholos, mind alkoholmentes italok tekintetében, de a helyi almaléből készült almafröccs az, ami itt kötelező, a többi smafu.
Aki erre csavarog, ugorjon be, hogy megismerhesse a hajdúság igazi ízeit!
Legyél te is #gasztrocker, itt: www.facebook.com/rockandchili
