2018. sze 23.

mangalica * kápia * tévé

írta: (R)ichie
mangalica * kápia * tévé

… avagy egy igazán melengető leves egy esős forgatási napra (vagy bármelyik másikra)

img_20180904_134510.jpg

Ugyan harmadiknak valami melengető, melegséget árasztó szót ígértem a címbe, de úgy érzem, ez passzol most ide. Nemrég meglátogatott a Petőfi TV Én vagyok itt műsorának egyszemélyes stábja, a jófej és érdeklődő Szabó Ádám személyében. Neki főztem ezt a kísérleti levest, amiből több mozzanat is adásba került a velem készített interjúja alatt, így most itt rögzítem a reprodukáláshoz szükséges infókat – meg ahogy tőlem már megszokhattátok, annál kicsit talán többet is… ;)

 

 Az egész úgy kezdődött, hogy rám írt a blog facebook oldalán keresztül, hogy szeretne egy riportot készíteni velem. Hosszas egyeztetés és többszöri időpont módosítás után meglett a kitűzött nap, jött, és rögtön nekiláttunk a forgatásnak: menjek be a kapun, ő majd a bokor mögül veszi. Rögtön szimpatikus lett, ahogy babrált a levelekkel és a fókusszal, hol rám, hol a zöldre élesítve azt.

Azután kapott egy frissen pörkölt kávét, az aeropressemben lefőzve, amivel lehet, megtérítem a feketelé fogyasztók táborába ;) Közben dumáltunk, ki honnan, hogyan, miért, és hogy akkor mi lesz. Ami tök jó volt, nem kellett szerepelnem, semmit nem akart mégegyszer elmondatni, és így (azt mondják) egész természetesen tudtam mozogni az objektív előtt…

Kérdezte, hogyhogy ezt a levest készítem, és elmeséltem, hogy egyrészt a nagymamám szokott ilyen sűrű, melengető zöldségleveseket készíteni, másrészt meg a piacon a hentes azt mondta, amikor kérdeztem a sütni való mangalica kolbászkákról, hogy mit csináljak belőle, hogy

nem kell ezt túlgondolni, kenyér meg mustár és kész!

Na, ez a kijelentése végkép elindította az agyalást bennem, hogy ehhez a kolbászhoz milyen köret illik, és egy tartalmas leves mellett döntöttem. Ami bejött, az aznapi időjárást tekintve meg pláne, szürke, hűvös, esős idő volt. Olyan grunge-os…

Öt bekezdés után igazán jöhetne a leves, így itt vannak a hozzávalók:

  • 3 pár mangalica kolbász
  • 6 szelet bacon
  • 2 szem krumpli
  • 1 db kápia paprika
  • 1 szál répa
  • 1 fej lilahagyma
  • 1 szál póréhagyma
  • fél fej zeller (kevés zöldje is)
  • ½ cukkini
  • 1 evőkanál madras curry
  • 1 kiskanál füstölt paprikapor
  • kakukkfű, oregánó
  • só, bors
  • kevés, (juhtejből készült, 1,5 évig érlelt) parmezán

 

Mivel az idő olyan grunge-os volt, és a leves is passzol a seattle-i időjáráshoz, egy alapklasszikust ajánlok a főzéshez: Temple of the Dog. A dal történetét meg olvassátok el a grungery.hu -n.

 

Ezeket a fajta leveseket érdemes vastag, öntöttvas edényekben főzni, nem csak a hangulata miatt, hanem mert valahogy jobban melegszik bennük az étel, intenzívebbek lesznek a füstös ízek…

Baconnel kezdek, a vékony szeleteket ujjnyi vastag csíkokra vágom, és hagyom kiizzadni a forró edényben. Amikor mindegyik ropogósra pörkölődött, kihalászom és a bacon zsírján megsütöm a kolbászokat is. Egyrészt kiszurkálom őket, hogy nehogy valamelyik felrobbanjon, másrészt gyakran forgatom az elején, mert nem szeretném, ha odaégnének. 12-15 perc alatt tökéletesre sülnek. Ez lesz az alapja a levesnek, már most ízorgia van a lábasban. Elég sok zsír sült ki a baconből és a kolbászokból, így kimerek belőle úgy, hogy csak annyi maradjon benne, amennyi a zöldségek megpirításához kell. A maradék jó lesz kenyérre…

A bacon és a kolbászok külön tányérban parkolnak, és türelmesen várják a tálalást.

A zöldségek  kb. 10 perc gyakori kevergetés után már pirultak, és engedtek pont annyi levet magukból egy kis sózás után, hogy a húsokból letapadt pörkanyag simán feloldódott, és tovább gazdagította a levest. A maradékot meg gyorsan feláztatta a kb. 2 liter forró víz, amit rájuk öntöttem. Mindig forró vízzel öntöm fel főzéskor az ételeket, így egyrészt időt spórolok, hiszen nem kell megvárni, amíg megint forrni tud az étel, másrészt meg nem akasztom meg a főzés folyamatát, így egyenletesen, egy ívben tud főni a kaja.

Ilyenkor megy bele a paprika por és a madras curry, na meg persze só és bors egy percnyi kevergetés utáni kóstoló eredményeképp. A zöldfűszereket csak a végén szoktam beletenni, de most egy kevés szárított tárkony és a zellergumó szárából egy nagyobb mennyiség ekkor ment bele. Általában a friss zöldekből hamar elfő az íz, ezért az utolsó pillanatos szereplés, de a szárítottnak kell idő a kiázásra, a zeller meg annyira karakteres, hogy nem árt neki a halványodás.

Kb. fél óra főzés elég is a zöldségeknek a kívánt állag eléréséhez, valamint a krumpliból kifővő keményítőnek, hogy kicsit besűrítse a levet, így az előzetesen elgondolt rántás sztornózva lett.

Amikor már az egész lakást belengi a súlyos, ám melengető illat, lezárom a gázt, kakukkfüvet és oregánót morzsolok a levesbe, alaposan elkeverem és merítek két kanállal a tányérba. Olyan sűrű, hogy nem fog kelleni több, főleg, hogy szórok rá a pirított bacon szeletekből, ráigazgatok egy pár kolbászt és megfejelem az egészet még kevés, érlelt parmezánnal is. A kakukkfű ág már csak a csicsa miatt került a tányérba. Finom, rozsos-magvas kenyérszeletekkel együtt tömöm magamba a komplex ízű levest.

Minden falatnál eláraszt a jóleső melegség, majdnem pont úgy, mint a rengeteg pozitív visszajelzésetek olvasásakor, ami mostani tévés szereplésemet is követte. Köszi, és lesz folytatása. Főleg a blognak! ;)

Legyél te is #gasztrocker, itt: www.facebook.com/rockandchili 

img_20180904_160843.jpg

img_20180904_134455.jpg

img_20180904_130837.jpg

img_20180904_123456.jpg

img_20180904_105853.jpg

img_20180904_092538_1.jpg

 

Szólj hozzá

leves krumpli zeller parmezán póréhagyma bacon lilahagyma mangalica kápia TV Temple of The Dog