A chili átjárja mindennapjaim. Eszem szinte mindenhez, reggelire, ebédnél a levesbe is teszek, ha épp olyat vacsorázom, akkor ahhoz is veszek egy keveset. Chilis só mindig van az asztalomon. A blog nevében is ott a chili, nem véletlenül. És akkor itt van ez a chili con carne, az egyik favorit kajám. Benne van a másik kedvencem, a hús. Nem is kevés.

• 2 kg darált marhahús
• 1 kg lilahagyma
• fél fej fokhagyma
• 2 konzerv vörösbab
• 2 konzerv kukorica
• 1 konzerv sült paprika
• 1 üveg passata
• 5 evőkanál olaj
• 50 g étcsoki
• 3 szál egész fahéjrúd
• 3 ek koriander mag
• 1 ek római kömény
• 1 ek erős füstölt paprika
• 1 ek pirospaprika
• 1 ek chilipor
• 1 ek cajun fűszerkeverék
• só, bors

A hagymát apróra vágom, olajon üvegesre kezdem pirítani, majd rátolom a rengeteg húst. Kevergetés közben fél centis kockákra vágom a paprikát, és ha a darált hús kifehéredett, rászórom ezt is a fűszerekkel és a nagyobb darabokra vágott fokhagymával együtt. Pár kavarás után jöhet a passata, meg a csoki apró darabokra vagdalva, aztán fedőt rá és lassú tűzön rotyogtatom vagy másfél órát.

A fahéjrudakat kiveszem, és mivel a bab és a kukorica is meg van főzve, csak melegítés céljából beleborítom a lecsepegtetett konzerveket, majd kb. 15 perc múlva kész is a gőzölgő, sűrű, fűszeres ebéd. Vagy vacsora. Esetleg mindkettő...

Ja, és még kb. egy éve ígértem azt is, hogy megírom hogy hogyan lehet tűzoltókkal találkozni egy osztrák síparadicsomban. Egyszerű: chili con carnét kell készíteni a kollégáidnak. Akkoriban még csak ismerkedtem a főzőlapokkal, és valahogy nem éreztem a működésüket teljesen - legalábbis én ennek tudom be, hogy a pirítani odatett hagyma olyan füstöt generált a három lábosban, hogy sikerült megszólaltatni velük a füstérzékelőt. És igen, jó tudni, a szállodában - ami elég sok fa építésű házikó között található - a füstjelző össze van kötve a tűzoltósággal.

Ezt persze akkor még nem tudtuk, csak miután kiszellőztettünk, kiröhögtük magunkat, majd mintha mi sem történt volna, folytattuk a főzést, egészen addig, míg határozott dörömbölést nem hallottunk az apartman ajtaján. Képzelhetitek azt a döbbenetet, ahogy megláttuk a tűzoltókat teljes harci díszben... Hamar felmérték a terepet, hogy nincs gond, és sűrű schuldigungozásaink közepette elhagyták a szobát. Egy pillanatra megfagyott a fakanál a kezemben, hogy most ránk verik a kiszállást, de megúsztuk...

Hát, síelni azóta se tanultam meg, de ha chilit főzök, mindig hallok egy kis szirénázást a közelben, igaz, halkan, nagyon halkan, de mégis. Lehet, hogy csak képzelődőm?!

 Legyél te is #gasztrocker, itt: www.facebook.com/rockandchili