Voltam idén a Volton. Béna szójáték, de a program őrült jó volt. Volt Slash is, állati volt, ahogy megtudtam, hogy még idén jön újra Myles haverjával, rögtön megvettem a jegyet. Azaz nem is én vásároltam, mert csak beszéltük a barátaimmal, hogy menni kellene. És az egyik nap láttam a telefonomon, hogy:

itt vagyok a rendszerben, akkor vegyek jegyet?

Éppen megbeszélésen ültem, ott meg ugye az ember nem nyomkodja a telefonját - még ha néha suttyomban meg is nézi mi történik a külvilágban... Szóval két óra múlva újra ránéztem a telóra:

 Késő. Megvettem.

Hát, ennél nagyobb bajom ne legyen, gondoltam, szóval így lett jegyem Slashre pár hónappal a koncert előtt.

A koncert előtt pár órával meg arról ment a diskurzus, hogy előtte kellene valami jót enni - na meg inni. De nem ám valami akármit, hanem kézműveseket. Na jó, de akkor az Aréna közelében kellene, nem bent a Belvárosban... Így jött szembe a Kis Kapucinus söröző.

Odametróztunk, ami nekem egy külön élmény volt, nem gyakran fordulok elő ezen a közlekedési eszközön, odacaplattunk a helyhez és... Tele volt. Tele volt rocker arcokkal, úgy látszik nem csak nekünk van igényünk ilyesmi bemelegítésre. Még pont egy asztal volt üresen, gyorsan elfoglaltuk és jött is kedves kérdés kedves mosollyal: mit isztok fiúk? Szomjasak és éhesek voltunk, na meg siettünk is, hogy biztos elérjük a koncertet, így hát rögtön belekezdtünk: két korsó Illuminátort kérünk (igen, az is volt a csapon) és mi az ami gyorsan elkészül?

Minden elkészül tíz percen belül. És nagyon finom a hamburgerünk ;)

Gyors egymásra nézés után már röpültek a rendelések: Két hamburgert kérünk, hozzá sültkrumplit és rakjatok bele bacont. Meg cheddart is! Coleshaw salátát csak azért nem kértünk, mert az járt hozzá...

Ígéret szép szó, ha betartják úgy jó! - mondják az ovisok.

Itt is ismerték a szólást, mire csináltunk pár fényképet a sörfőzés folyamatáról, belekortyoltunk néhányat a világos hoplágerba - 7,2% alkohollal érkezik a négyféle komlóval készült, kicsit citrusos ízű (nem citromos!) szűretlen sörital - már hozták is a hamburgereket a hozzávalókkal együtt.

Finom volt minden, a buci mellett a húspogácsát emelném ki, mindkettő nagyon finom volt, a zsemle friss és icipicit édeskés, míg a hús szaftos és zamatos volt. Sültkrumpli rendben, talán a coleshaw volt halványabb a többi szintjénél, de bármikor betolnék egy újabb adagot szó nélkül. Na jó, talán nem rögtön az első után, mert az adag is nagyon rendben van, nem kíván az ember még egy sajtburgert a menü után...

Nem úgy még egy sört.

A Kótyagosra esett a választásunk, ez már üvegben érkezett, szép Kapucinus pohár kíséretében. Maradtunk a citrus-felhangoknál, mint utólag kiderült, ez a triplán komlózott alsóerjesztésű sör is produkált citromos ízeket a kesernyés sör-íz mellé. Alkoholban sem sokkal adtuk lejjebb, 6,5%-os a kicsike.

Felkortyoltuk az utolsó cseppet is a pohárból, fizettünk és irány a koncert. Útközben, loholva az utcán megbeszéltük, ide még jövünk, jól esik az ilyesfajta kiskocsma-kisvendéglő érzés, ahol jókat lehet enni és inni, miközben kedvesen szolgálják ki az embert.

Időzítésből ötöst adunk magunknak, ugyanis az Aréna előtt sorba nem kellett állnunk, leadtuk a kabátunkat és amikor beléptünk a küzdőtérre, felüvöltött a Nightrain első riffje... Jeee, megérkeztünk!

Azután szépen jöttek a Slash számok, meg persze még jó pár G'N'R sláger is elhangzott. Az első nagyobb őrület a talán harmadik Back from Cali-ra robbant, bár úgy láttam, hogy  a közönség aktívabban mozgott a koncerten, mint a zenészek. Myles visszafogott frontember, nem fog a dobokról a közönségbe ugrani, sem Slash nyakába, ezt tudjuk, ennek megfelelően szépen keresztül-kasul járta a színpadot a többiekkel, néha a középen felállított picike dobogóra is felállt.

Onnan tapsoltatott minket, meg stadion-visszhangoztatta a közönséget. Jól szórakoztunk, jött a You Could Be Mine óriási ugrálással - mármint a mi részünkről. A kapcsolódás örökre beégett az idegeimbe. Ha meghallom ezt a számot a koncerten, mindig várom, honnan bukkan fel Schwarzenegger napszemüvegben és lefűrészelt csövű puskával...

De persze sosem jön.

Nem tudom, hogy tudatos spórolás költség-optimalizálás-e (szerintem igen, de ez nem baj), vagy tudatos stratégia (ez is, és így meg pláne jó), hogy nincs kivetítő, nincs vetítés a háttérben. Fókuszban van a zene, nincs vizuális elfedés, itt kérem rockzene szól, teli torokból. Meg teli gitárból. Mr. Kennedy igencsak el volt kényeztetve, nemhogy két-három számot a basszusgitáros srác énekelt, hanem még kapott egy extra pihenőt, ugyanis Slash belefeledkezett a szólójába.

Úgy tíz-tizenkét percre.

Őszintén? Hosszú volt. Haragszom-e? Nem. Olyan gitárost hallhattunk a színpadon, aki attól, hogy szupergigasztár, nem felejtett el a hangszerén játszani. A zenekara - a konspirálók - csak tolták alá az ütemes aláfestést, ő meg nyúzta azt a Gibsont, mintha sosem lenne vége. És tényleg, ugyan az arcát nem láttam, de annyira belefeledkezhetett a zenélésbe, hogy szerintem valaki a stábból szólhatott neki, hogy elég lesz Főnök, nem férünk bele az időbe. Jó volt látni - vagy csak képzelni? - az egész csapatot, hogy ennyire szeretnek zenélni, szeretnek a színpadon állni, szeretik amit csinálnak...

A második óra végén megérkezett a Paradise City, meg a - már szokásosnak mondható - konfetti-tűzijáték, mi pedig boldogok voltunk. Megint láttunk egy remek Slash produkciót.

Miközben szedegettük le a pólónkról a ránk ragadt SLASH-feliratú cetliket, abban maradtunk, hogy ha pár hónap múlva megint erre járna, mi bizony megint megnéznénk...