padlizsán, krumpli és morzsa
Na meg még pár összetevő. Mint például zellergumó, kicsi tejszín, na meg szerecsendió. Ami a kedvenc fűszerem a krumpli-zeller pürékhez. A sok vajjal és a rengeteg - mármint magához képest, ebből a fűszerből nem szokás sokat használni - szerecsendióval felturbózott püréket nagyon szeretem. Unalmasnak egyáltalán nem mondható, icipicit csípős felhangú lesz tőle az étel.
A másik dolog, amivel feldobom mostanában az ételeim, az a morzsa, amihez száraz, magvas kenyérdarabokat, parmezánt és tekintélyes mennyiségű borsot használok. Na meg fokhagymát! Robotgépben egy perc alatt megvan, amit nem használok fel, a hűtőben tárolom, egy-két hétig is akár. A sütőben az ételek tetejére szórva pillanatok alatt megpirul és ropogós ízbomba-szőnyeget képez. Nyáron tuti, hogy teszek majd bele friss rozmaringot is, vagy akár kakukkfüvet...
- 1 db közepes padlizsán
- fél zellergumó
- 4 szem krumpli
- 1 dl 20%-os főzőtejszín
- 15 dkg vaj
- fél szerecsendió frissen reszelve
- 3 dkg parmezán (kábé...)
- 2 szelet száraz, magos kenyér
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kiskanálnyi füstölt paprikapor
- só, bors
A processz eléggé hasonlít egy régebben leírt ételemhez, legalábbis több ponton egyezik az elkészítése a currys rizzsel töltött padlizsánéhoz... Szóval kikaparom a padlizsánok belsejét, és beledobom a már sós, borsos, egy fokhagymagerezdes vízben fővő, apró kockákra vágott krumplik és zeller mellé.
A kb fél centi "hússal" rendelkező padlizsánhéjakat 180 fokos sütőbe tolom, miután alaposan bepaprikaporoztam és nagy adag sót is szórtam rájuk. Közben minden zöldséget puhára főzök a fazékban.
Amikor ez megtörtént, leöntöm a főzővizet róluk, és összetöröm őket a tejszín és a vaj kíséretében. Sózom, borsozom és belereszelem a szerecsendiót is. Amikor ez megvan, összekeverem még egyszer alaposan, majd az elősütött héjakba töltöm a pürét, és visszadugom a sütőbe még vagy 15 percre, hadd piruljon a teteje.
A maradék pürét meg csak úgy mellékesen betettem a sütőbe, másnap jól jött az ebédhez.
Közben készül a morzsa: kenyeret beletördelem a robotgépbe, a másik fokhagymagerezdet hozzádobom, kis darabokban a parmezánt is, tekerek bele rengeteg borsot, hadd legyen íze, aztán turbó-fokozaton összedarálom az egészet. Azért nem túl finomra, valami ropogjon a fogunk alatt!
Amikor már kezd színe lenni a pürének a padlizsánok tetején, akkor rászóróm a morzsát, és figyelem a sütő üvegén keresztül, mikor kap színt... Persze annyira azért nem, hogy ne tudjak kisütni két szelet sózott-borsozott tarját a serpenyőben (egy-két löttyintés szentandrási Esthajnalt is beleengedek, tudjátok, az íze végett). Csak hogy a köret mellé legyen valami ennivaló is. [kacsint]
Most néztem meg a Netflixen a legújabb dokumentum filmet Keith Richards-szal, az Under the Influence-t. Még a befolyása alatt vagyok, (haha) így nem kérdés, hogy a poszthoz a gitáros-zeneszerző-ügyeletes bolond és rosszfiú új szólóalbumáról választottam számot.
Voltam a Stones budapesti koncertjén - uhh, az már kilenc éve volt?! - teljesen elbűvöltek, oda voltam értük, de mégis, csak a Live Licks koncert albumukat tudtam / tudom végighallgatni. Valahogy nem az én zeném az albumokon hallgatható számok többsége.
Ebben a filmeben Keith ül a házában egy szobában, az egyik kezével bakelit lemezeket mutogat Morgan Neville-nek (háromszoros Grammy jelölés), amik nagy hatással voltak az életére, a másik kezében meg füstölög a cigi. Ahogy szokott. A The Huffington Postnak adott interjúában a riporter bevallotta, amikor tizenéve interjúzott vele, csak a felét értette annak, amit mondott, most legalább a 80%-át - így már én sem érzem olyan cikinek, hogy felirattal néztem ;) .
Szóval Richards jobb formában van mint valaha, a film érdekes, nekem a fényképezésen, fényeken kívül a számomra új zenék voltak érdekesek. Amik persze egyáltalán nem újak, de nem szoktam hallgatni Muddy Waterst, meg Buddy Guy-t. Érdekes volt látni, hogy honnan táplálkozik az az ember zeneileg, akire nagy zenekarok is forrásként, inspirálóként szoktak hivatkozni.
Egy mondat bennem ragadt, ha tinédzser lennék, biztos kitenném a falamra. A Rock and Roll bandákról beszélt Keith, hogy túlságosan erőltetik a ROCKot. Már bocsánat, de ő meg inkább jobban szereti a ROLL-t. Naná. A ROLLing Stones-ban zenél. Már több, mint ötven éve...
Lehet, hogy még így is kiteszem a falra...
Legyél te is #gasztrocker, itt: www.facebook.com/rockandchili