2014. dec 25.

nyúl tejszínben

írta: (R)ichie
nyúl tejszínben

wpid-dsc_58362.jpg.jpeg

Mi történjen, ha van a hűtőben nyúl és tejszín? Elmondom.

A nyulat feldarabolom, a csontos részekről nagyjából leszedem a húst, és falatnyi kockákra vágom. A hagymákat kicsire aprítom. Ugyanezt teszem a répával és a fokhagymával is.

A lábasban kevés olívaolajat és sok vajat olvasztok (igen, fröcsögni fog), majd beleöntöm a hagymát és a répát. Ahogy elkezdenek üvegesedni, rádobom a húskockákat, a húsos csontokkal együtt. Alaposan lepirítom őket, ez 10 percig is tarthat, mire alaposan átpirulnak. Sózom, borsozom. Ekkor beleöntöm az olaszrizlinget, hagyom, hogy sisteregve elpárologjon.  Amint ezzel megvagyok, felöntöm a tejszínnel, ahogy felforrt, csökkentem a hőt, éppen csak bugyogva forrjon. Beledobom a fokhagymát is. Gyakran kevergetve 20-25 percig főzöm.

Közben apróra vágok két csokor petrezselymet, a szárával együtt.

Ha eltelt az a huszonöt perc, felöntöm két deci vízzel, és beledobok egy tyúkleves kockát. Belesöpröm a petrezselyem kétharmadát. Fedő alatt hagyom rotyogni még vagy háromnegyed órát. Illetve addig, amíg a csontokról a hús könnyen leválik. Persze időnként megkevergetem.

Ha már alaposan megfőtt a hús a vajas-olívás-tejszínes-petrezselymes lében, akkor alaposan megsózott vízben kifőzöm a tésztát. A húsról leveszem a fedőt, beleszórom a lisztet, elkeverem, majd a maradék petrezselyem nagy részét is - a tálaláshoz hagyok csak egy keveset. Fedő nélkül kavargatom, így hagyom kicsit besűrűsödni...

Tésztával, szaftosan, friss petrezselyemmel megszórva tálalom.

https://www.youtube.com/watch?v=fnMBix9Zq5o

Ja, itt a bevásárló lista:

  • 0,5 kg nyúlhús
  • 3 fej lilahagyma
  • 2 csokor petrezselyem
  • 10 dkg vaj
  • 0,5 dl olívaolaj
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 dl száraz fehérbor
  • 1 tyúkleves kocka
  • só, bors
Mit iszunk hozzá?

Szólj hozzá

nyúl tejszín petrezselyem The Winery Dogs