Hosszú egy nap volt. Értekezletek beszédfoszlányai, statisztikák számai, és egy könnyes szempár emléke kavarogott a fejében. Fáradtan hazaérkezve kinyitotta a hűtőt, és meglátott benne egy fél üveg kólát. Ritkán iszik ilyesmit, de most épp' ott állt a bontott flakon egy a tejesdoboz mellett.

Óóó, egy whiskey&coke, az jól esne, azután a prezimet is könnyebben megírom...

Kikötötte cipőjét - kint esett az eső, nedves cipővel mégsem megy végig a szőnyegen. A bárszekrényben két üveg whiskey is figyelt. Mindkettő tizenpár éves.

Óbazz, ezeket nem öntöm kólába, az biztos - mondta lemondóan magának.

Már majdnem elkezdte sajnálni magát, hogy még egy vacak kólázható viszkije sincs otthon, csak olyanok, amihez már a jég is szinte szentségtörés... Igen, tudja, ez igazán egy first world problem.

[embed]https://www.youtube.com/watch?v=iHpXQ8XBUYA[/embed]

Aztán eszébe jutott egy tavaly májusi este, halkan, dörmögve dúdolni kezdett és még egy félmosolyt is eleresztett. Eszébe jutott, amikor a Budapest Parkban fellépett Everlast. Esett az eső, pont úgy, mint most: hideg, csontig hatoló hideg volt, a nagyszínpad helyett a napvitorlákkal részben fedett nézőterű kisebb szinpadra rendezkedett be a zenész. Eszébe jutott, hogy ott leste el, hogy hogyan érdemes viszkikólázni.

A koncert előtt egy road a gitárok mellé kirakott két vizespoharat, az egyikbe beleborított egy doboz kólát, a másikba egy üveg Jamesonból öntött - azt is tele. Erik hosszúujjú pólóban és háromnegyedes kamuflázs nadrágban tolta a koncertet, így didergett a májusi tíz fokban. A whiskey-s poharat mindig a közönsége felé emelte ez a reszelős torkú, szerény mosolyú New York-i fickó, hatalmasat kortyolt belőle, kicsit borzongot, majd ivott egy kevés Coke-ot hozzá.

Mert persze a kóla az Coca.

Így hát kivett két vizespoharat a szekrényből. Bekacsolta a laptopját, elindított egy Everlast egyveleget. Teletöltötte az egyiket kólával. A másikba meg öntött egy kevés JW Black Label whiskey-t.

Mégiscsak meg kell írni azt a holnapi prezit.